Rólunk

Üdvözöljük az Ős-Szellemiség Egyesület honlapján! Az oldal (mint ahogy az egyesület is) politikai és vallási irányzatoktól és szervezetektől független, azok egyikéhez sem kötődik. Éppen ezért alkalmas az értékes, lélekemelő, különösen a Magyarsággal kapcsolatos kezdeményezésekről, rendezvényekről hírt adni, ezeknek a közösségeknek teret adni, azokat egymással és az érdeklődőkkel megismertetni. Célunk az őshagyományainkkal kapcsolatos ismeretterjesztés, szervezés, értékteremtés és értékközvetítés. Hiteles információk nyújtása és megosztása – a Magyarság egységének és egyetértésének elősegítése érdekében. Legfőképpen az ősi magyar világképhez tartozó, azt tükröző, vagy azzal összeegyeztethető elméleti munkáknak, tapasztalati tudásnak és alkotásoknak igyekszünk teret adni. Kiemelten foglalkozunk a rábaközi Tudók hagyományrendszerével, az ennek megfelelő ünnepkörrel és filozófiával. Ennek megfelelően elősegítjük a „Jó szomszédság törvényének” megvalósítását, az alkotó párbeszédet a különböző kulturális irányzatok között, és keressük a közös alapokat. Fontosnak tartjuk az információ áramlásának elősegítését a rokon eszmeiséget képviselő, de elszigetelt kezdeményezések között. Témánk a nemzeti múltunknak megfelelő hagyományőrzés.  A Magyarság kulturális, művészeti és tudományos értékeinek bemutatása határainkon innen és túl. A magyar kultúra múltjának és jelenének bemutatása. Idővel törekszünk változatos, széles skálájú programválasztékot ajánlani, létrehozni, akár együtt látogatni. Fontosnak tartjuk a segítségnyújtást a tevékeny szeretet erejével a hozzánk fordulóknak. A pozitív gondolkodás és a megoldáskeresés megvalósítását a gyakorlatban. Kiemelt célunk a gyerekek és fiatalok értékes szabadidő tevékenység felé fordítása. Egy élhető, természetes életforma alapjait közvetítjük.  

(Az Ős-Szellemiség Egyesület Alapszabálya alapján)

 

ELÉRHETŐSÉGEINK:

e-mail: info.os.szellem@gmail.com

Telefon: 06 (70) 676 3777

facebook: Ős-Szellemiség 

https://www.facebook.com/%C5%90s-Szellemis%C3%A9g-433458107127134/?modal=admin_todo_tour