MEGHÍVÓ – A „Törvény ünnepe” és mongol holdújév

A „Törvény ünnepe” és mongol holdújév

 

A rendezvény keretében előadást tart a mongol holdújévről Mongólia magyarországi nagykövete, Batbayar Zeneemyadar.

Fellép és koncertet ad a Khukh Mongol (Хөх Монгол) együttes, akik őseik dalait szólaltatják meg, népi hangszerekkel, és a jellegzetes különleges éneklési móddal.

Előadást tart a rábaközi Tudók hagyatékában megőrzött, sajátos teremtésmítoszhoz kapcsolódó évkörünnepről, a “Törvény ünnepéről” Dibáczi Enikő.

Néptánc összeállítást mutat be a Tébláb A M I tánccsoportja.

Végül a jelenlevők tanúi lehetnek egy “magültetési szertartásnak”, mely a rábaközi ünnephez kötődik, vezeti: Szabó László.    

Időpont: 2019. 02. 08., 15 órától 20 óráig.
Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház, 1181 Budapest, Kondor Béla stny. 8.
Szervező: Ős-Szellemiség Egyesület

A “Törvény ünnepe” és a mongol holdújév is február elején van. Csupán időbeli egybeesés ez, vagy belső kapcsolat is van a kettő között?
Mi ennek a két újjáéledt ünnepnek a lényege? Milyen szokások, szertartások, legendák, lelki tartalmak kapcsolódnak ide?
Ezekre a kérdésekre kaphatnak válaszokat a jelenlevők ezen a kivételes alkalmon az érdeklődők.

 

Részletes program és leírás:

15.00 – 16.30:

  • 15 – 15.10: Megnyitó
  • 15.10 -16.10: A „Törvény ünnepéről” – Dibáczi Enikő előadása

A rábaközi Tudók ünneprendjében február elején van „a világosság, megvilágosodás ünnepe, amely az „öt teremtő elem” közül az ÉG-hez kapcsolódik” (Máté Imre: Yotengrit 2., 18. o.). Ez a hagyaték sajátos teremtéstörténetben, legendákban őrizte meg azt, hogy az alapvető törvények isteni eredetűek, és az égiekhez kapcsolódás útjai lelkünkben vannak. Az ehhez tartozó ünnep azonban mára majdnem feledésbe merült. Arra emlékezünk, hogy a szellem fénye kigyúlt az emberben, és megkapta az igazság és irgalom törvényeit. Ezért ez egyfajta kezdet- és fényünnep is.

  • 16.10 – 16.30:A Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola tánccsoportjának néptánc műsora, vezető: Vörös Árpád

A Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola 10 éves művészeti munka folytatásaként 1999-ben alakult meg a néptánc oktatására, Mára közel 300 gyermeket tanító komplex művészetoktatási intézménnyé vált. Meghatározó a szerepük elsősorban a dél-pesti régióban, ahol évente több alkalommal lépnek fel, és sok meghívásnak tesznek eleget kerületi, megyei és országos rendezvényeken. Különböző rangos hazai és külföldi fesztiválok résztvevői. Ez alkalommal láthatjuk mindig nagy élményt nyújtó néptánc összeállításukat.

16.30  – 17.00: szünet  

17.00 – 19.00:

  • Köszöntőt mond: Galgóczy Zoltán alpolgármester úr
  • Előadást tart a mongol holdújévről Batbayar Zeneemyadar úr, Mongólia magyarországi nagykövete

A mongol holdújév közel esik a kínai és más kelet-ázsiai, hasonló ünnepekhez, azonban több szempontból eltér azoktól. A szovjet uralom idején Mongóliában betiltották az ünneplését. Sokan azonban a szigorú tiltás ellenére is összegyűltek megtartani. A nagyobb szabadság visszanyerése után pedig újult erővel lángolt föl a többihez hasonlóan ez a hagyomány is. Nagykövet úr előadásából megtudhatjuk, milyen érdekességei vannak ennek az ünnepnek.

  • Khukh Mongol (ХөхМонгол) együttes, akik őseik dalait éneklik el, megszólaltatnak mongol népi hangszereket. Hallhatjuk jellegzetes különleges éneklési módjukat. A hat tagú együttes legtöbbször Németországban ad koncertet, most is onnan jönnek. Nagy sikerrel léptek fel azonban 2018-ban hazánkban a Kurultájon, és a mongol-magyar barátságot ápoló rendezvény vendégeiként Szankon is zenéltek már.

Az előadás és az együttes műsorának sorrendje előre nem meghatározott, ez a két program egy blokkot képez.

19.00 – 19.20: szünet

19.20 – 19. 50: A „Törvény ünnepéhez” kapcsolódó „magültetési szertartás”, ismerteti és vezeti: Szabó László

A magok szertartásos ültetése az elkövetkező mezőgazdasági évre a termés, az élelem és takarmány bőségét igyekezett biztosítani. Egyrészt az ember testét tápláló, jószágait ellátó magvakat ültetünk. Másrészt cselekvésmagvakat, vagyis szándékokat. Jó, ha az ember megválogatja, hogy mit vet. Mi is álmodozásainkból a lehetőségeink rostáján átválogatjuk a cselekvésmagvakat, s lelkünk mezejét előkészítve, elvettjük szándékainkat. Azonban a jó kertész sem hagyja magára veteményét, hanem gondozza, ugyanúgy azután a bensőnkben elültetett magvakat is ápolnunk kell.

 

Köszönetünket fejezzük ki Mongólia Nagykövetségének, nagykövet úrnak és a nagykövetség munkatársainak. A Kondor Béla Közösségi Háznak és munkatársainak. Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának.

Nélkülük ez a rendezvény nem jöhetne létre.

A képeken Dávid Júlia alkotásai láthatók. Köszönet neki is.

 

Szeretettel vár minden érdeklődőt a szervező Ős-Szellemiség Egyesület.

A rendezvényre a belépés díjtalan, de hozzájárulásokat köszönettel fogadunk, különös tekintettel a felmerülő költségekre.

Előzetes regisztrációt kérünk, info.os.szellem@gmail.com e-mail címen.
Telefonon érdeklődni lehet: 06 (70) 676 3777 telefonszámon.
A rendezvény napjáig egyre bővülő információk lesznek az eseményben:
https://www.facebook.com/events/677562572639139/

 

 

Ízelítőül a Khukh Mongol együttes műsorából:

https://www.youtube.com/watch?v=VfNtqK-GAAI&fbclid=IwAR3VOs3bHAVlp92xn7fV67PFsb1w3MlpvW0WG7Kpyw3cJo3QAfmLOn_rY_A