Téli napforduló Ünnepe – a Yotengrit szerint

 

„Naporcájú ÉG-ISTEN atyánkra emlékezünk.

Régi tüzek eloltatnak, új tüzek gyújtatnak

Kanászok, csikósok, gulások

durrogtatják, pattogtatják, csördítik ostoraikat,

tülkeik, kürtjeik megfújatnak.

Hét fából rakatik új máglya,

ha régi tüzek már elhamvadtak.

HÉT fából, KILENC fából rakatik máglya.

Ennek szikráján, parazsán ki átszökken,

megtisztul – így vélik.

Végül a barmokat hajtják át rajta.

Ez a vadászsólymok ünnepe,

ez a kara-katonák ünnepe is,

vadász madarak, halászmadarak ünnepe.

ÉG- ISTEN atyánk ezek képében ragadá meg

teremtések elején a szökő Napot.

KARA-CSÁN-ra is gondolunk ekkor,

FÖLDISTEN anyánkra, ki sötétségéből,

meleg öléből hím ISTEN-párját teremté, a Naporcájút.

Karácsonyt megelőzendő hét héttel,

karácsonyra következő hét hétben regüsök szólamlanak,

mesemondók köré gyűlik hallgatóság.

A köszöntők pedig emígy szólnak:

Adjon isten szekeret, szekerünkbe kereket!

Emlékezés ez ÉG-ISTEN atyánkra,

ki szarvast fogván a Göncöl-be,

arra nyűgözvén visszahozá a megszökött Napot.”

(Máté Imre: Yotengrit 2. c. könyvéből.)

Máté Imre hozzáfűzött magyarázata ugyanott: „a Karácsony (karasun?) szó másik eredeztetése (kara = fekete, san = tisztelet, tekintély – esetleg kínai csan= meditáció)”.

Léteznek más magyarázatok is. Abban legtöbb megegyezik, hogy a Karácsony szavunkban az ősi „kara” azaz fekete szó van. A „csuny” egyik magyarázata a „fordulat, fordulás, forduló, kanyar” jelentés. Eszerint Karácsony (Kara csuny) szavunkban a „sötétség fordulása” (a téli napforduló) neve rejlik.

De, tekintettel a Yotengritben megfogalmazott páros teremtés elvére, no meg különösen a felnőtteknek szóló népmesékben és egyes népi kifejezésekben megőrzött szófordulatokra, a „csuny” jelenthet női nemi szervet, sőt anyaölt is; átvitt értelemben mindenek forrását e teremtett világban.

A páros teremtés elvével összhangban tehát, a téli napforduló idején a Yotengrit szerinti szertartásban mindkét minőséget hívjuk, erősítjük, róluk megemlékezünk, mert egyik sincs a másik nélkül, egyik se jó, egyik se rossz, mindkettő teremtő, a kettő együtt egy egész.

A Szarvas pedig a Szent Hármasság jelképe is. Az Őt üldözőknek így szól Máté Imre versrészletében a Szarvas: „Nem fog rajtam rontás, átok/ Anya vagyok, Ősanyátok”. Agancsával másrészt hím megjelenési forma. Ezen kívül népköltészetünkben ismeretes a Csodafiú-szarvas. EGY, EGYBŐL KETTŐ, KETTŐ MEG EGY…

 

2020. december 21-én, hétfőn köszöntöttük a téli napfordulót, a több mint 120 éves budai Cédrusnál.

Fontos, hogy azt a rendkívüli időminőséget, amit rendkívüli csillagállások is jeleznek, méltóképpen, felkészülve várjuk. Ennek része volt a napfordulós szer is, a rábaközi Tudók tanításai és szertartásrendje szerint.

A résztvevők átgondolták (többen le is írták is le maguknak), mi az ami ebben az évben történt velük, mi az amit az új év küszöbén letennének és otthagynának, mi az amit köszönettel tanulságként vagy jótéteményként magukkal vinnének, mi az amiért hálásak, és mi az amit szívükben éledő mély vágyként a következő évben megvalósítanának. Végül pedig a jókívánságokat tettünk. Ez a lelki felkészülés része, ezekhez kérünk égi oltalmat és segítséget. Ünnepi gondolatokat, mécseseket, enni-és innivalót, ki amit tudott, hozott magával. Mindezt a Yotengrit szerinti hagyományoknak megfelelően két tűznél – a régi és az új évet jelképező tüzeknél  – megosztottuk egymással, és a szellemvilággal.

 

(Kép: Ócs József f.b. oldaláról)