Ennek a bejegyzésnek két forrása van. A Nyirkai Jóslat először Máté Imre: Yotengrit 2. c. könyvében jelent meg 2006-ban. Aztán egy „teljes”változat a régi (azóta megszűnt) Yotengrit honlapon 2011-ben, még
Máté Imre életében, őáltala jegyezve, az ő jóváhagyásával.
Az általa megjelentetett „teljes” változatban szereplő kiegészítéseket dőlt betűkkel szedtük, elkülönítve ezeket a részeket a könyvben találhatóktól.
A „teljes” Nyirkai Jóslat
„Hét táltos találkozott a nyirkai Hany-ban. Két asszonyember, meg öt férfiember. Jó, ha ennyien vannak a ’Nagy hívás’-hoz. Mert nagy SZELLEM-et szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult bajhalmaz miatt. Tudni akarták, meddig tart ez a nyomorúság, meg miképpeg alakul a jövendő. ’Nagy hívás’ akkor köll, ha az ÉG nem nyilatkozik magától.
A táltos asszonyok egyike ’utaztatható’ volt.
Fölmenének tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az égés szélére. Áldoztak vízzel UKKÓ-nak, tűzzel GÖNÜZ ISTENAPÁNK-nak.
A ’látó-halló’ táltos asszony nekivetkőzött. A többiek bedörzsölték maszlagbimbóval, hogy ne ostromolják a szúnyogok. Mert nyár volt és alkonyodott. Nyakába kék ékkövet akasztottak.
Az áldozó tűz parazsára zöld borókagallyat raktak. A táltos asszony füstöt lélegzett, a többiek meg rejtőztetőt dunnyogtak. Dobolni, furuglázni nem mertek, a határőrség miatt.
A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében lakó szelleme helyét az idézett SZELLEM-nek, hogy az az ő nyelvével szólalhasson.
Lápkumánja táltos SZELLEMÉT idézték, mert az idevalósi volt, a mi fajtánk. A táltos asszony először fölszökött, de a többiek körbe vették őt, nehogy baj érje. Először csak hebegett, aztán szóval szólta a régi nagy táltos üzenetét:
Még öt-hét!
A medvebocsot lépre csalják
és elverik rajta a port.
Még nyolc-kilenc!
A Duna két partján
vérben úszik a hulló lomb,
és ösvények tapostatnak
a hanyatló Nap palástján.
Nevet kiáltanak.
A nevén szólított Öreg tétovázik,
de vállalja sorsát.
Ifjak ragadnak fegyvert,
nők és férfiak egyaránt.
Közel a győzelem.
Ekkor megelevenednek az árnyékok.
Az igazi harcosnak kedvét szegik.
Az ügyet Nyugattól-keletig elárulják.
Szerencsés, ki időben kereket oldhat.
A Negyvenkilencedik vert hadból
követi a hanyatló Napot.
Bugrisok földjére megy a Képíró Asszonnyal.
Oda kapja a kasza-üllőt.
Dinnyeföldről üzen neki a Negyvennyolcadik,
de ő a vörös sziklák felé fordítja a rudat.
Nagy az érvágás!
A Négy Folyó Városának Igaz Emberét
kiejtik az ablakon.
A győzők eltanácsolják a kopasz zsarnokot,
és a Vasmacskák Városának fattyát
teszik meg helytartónak.
Ő megöleti a Tétovázó Öreget.
Az ifjúságon bosszút áll.
Sokáig uralkodik és megrontja a nemzetet.
Jutalmazzák az elvtelenséget,
mindent pénzben mérnek.
A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon.
A gyerek nyűg.
Még húsz-huszonegy!
A kétfarkú oroszlán elbődül,
de ugrani nem mer.
A mieink is átkelnek a Dunán, ősi földre.
A víg mosoly torz vigyorra változik.
Itthon a földművest már megtörték.
Még nevén a föld,
de cseléd sajátjában.
Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs.
Még negyven és néhány!
A Nagykövet cselt vet, összeesküvést sző.
Korábbi ellenfelek összefognak.
Rést vágnak a kerítésen.
Meglazítják a medvebocs láncát,
a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is.
Nem hálásak.
A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik.
Harsona jelzi a szabadság kezdetét.
A szürke marhát napos legelőre engedik.
A csorda megszédül a szabadságtól.
A barmok egymást öklelik.
A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit.
A Jóindulatú Beteg kerül élre.
Mások intézkednek.
A földművestől elveszik örökét,
és dobra verik.
A senkiháziak vérszemet kapnak.
Bitangok tékozolják a fényt.
Gyülekeznek a dögmadarak.
A Nagy Tengert átröpüli
a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly.
Megérkezik a Kánya is – osztozkodni.
Megint terelgetik a népet.
Hiteket erőltetnek.
Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók.
BOLDOGASSZONYUNK-at elfelejtik,
buta lúddá tekerítik.
Jaj pedig, ha ISTENÜNK ASSZONY-FELE
elfordul tőlünk, vagy mink őtőle!
A Régi Nagy Csata Városában
EZEK papjai dűlőre jutnak,
és új lovat nyergelnek.
Összeesküsznek Isten Képmása ellen
a Könyörtelenség Hatalmasaival.
A galambnak álcázott karvaly és a kánya,
Égigérő fára segítik a Kiskanászt.
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik.
Zsákja feneketlen.
Letaszítják – újra mászik!
A döglött sárkány kutyái új gazdát találnak!
Még ötvenöt-hatvan!
Az íjfeszítő sarja lukas hajóra száll.
Az ő ingével-gatyájával tömik a rést.
Messze jutottak a parttól,
már nem tud kiszállni.
A döglött sárkány kutyáit
a Koronázatlan Cár veszi pórázra.
A Szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre.
Saját táborából ütnek pártot ellene,
mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
Paprikajancsiból csinál vezért.
A nemzet tűri – nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.
A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
A Kiskanász malmára hajtja a vizet.
Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket.
Nemes lovag-ősök fehér liliomán
tipródik a nemzet.
A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat – az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!
Nyomulnak földünkre sivatag elöl, tenger elöl.
Tódulnak napkelet felöl.
A trónfosztott vörös cár
gazdátlanná vált ebei
zsibvásáron herdálják el
a föld színét, mélyét, a levegőeget, vizeket.
Ki koncon van, ki koncra tör.
Egymást ugatják bohóc szerepben.
Minden elhamisul.
Csak alvilág van meg Ál-világ,
-mondja a szavával nem játszó pénzváltó.
Lekantározzák az igáslovat,
lenyergelik a versenyparipát.
Az értelem elvándorol.
Még nincs aki véres kardot hordozna körbe,
de érlelődik a vihar…
Még hatvan-hetven!
A Negyvenkilencediket
Fényasszony emlékezteti küldetésére,
fogadalma és hatalma szerint cselekedni.
Vonakodik, mert a Fekete Dögmadarak rendje
reszketősre mérgezte.
De leszáll a folyótorkolat sziklájáról
és megválik fügefáitól,
hogy a Rába partján szélnek eressze
az életképesség igéit.
Sok acsarkodó ellensége támad
és haszonlesők hada környékezi.
Egymást ugatják, marják,
mint dögön marakodó ebek.
A Képíró Asszony égbe száll.
A magát más csillagzatból leszületett
asszonynak tettető ringyó
kaszabol és élre tör.
Apró halakat kever nagykanállal
és elbukik.
A kertek parlaggá romlanak.
Rozsdásodik minden szerszám.
A rátarti úr napszámért kunyerál.
Már mindent elkótyavetyéltek.
Paprika Jancsi utat tapos a Kiskanásznak,
aki azt hiszi magasba szállt,
pedig csak Paprika Jancsi csúszott mélyre.
Koronát áhít.
Három hamis látnok áltatja, mintha
nagy király lelke laknék benne.
Sokat igér, de nem tudja szavát tartani.
Igér, igér, de adni nem tud,
csak elvenni.
Reszket kinek vagyona van,
mert sor kerülhet rá hamis vádakkal.
Dézsmaszedők, vámosok sanyargatják a népet.
Asszonyainkat, mint birtokolt barmot
lerángatják családi küszöbükről
fertőző hodályokban szülni.
Bábák dacolnak.
Tömlöcbe vetik őket.
A betűvetésben gyarló főember
nem irgalmaz nekik.
Az istápolásra szorulókat is sanyargatják.
Félnek segélyért esdekelni.
A szegényt leköpesztik,
a gazdagot zsarolják.
A Kiskanász hegyekből vár
segítséget igéretekkel.
Csalódnak azok is.
Forgácsolódik a nemzet.
Sem az Országló,
sem a Pártütő nem érti föladatát.
Nem nyilat tör, hanem gátol.
Amaz meg dölyfösen országol.
Rendet vágat hamis meg igaz hitek
virágos mezején egyaránt.
A Negyvenkilencedik ráver
tüzön ajazott dobjára.
Ifjak sereglenek
a Kiskanászt szavak erejével trónfosztani.
Őt bugrisok védelmezik
a Kányával szövetségben.
Ez vérontáshoz vezethet.
A Csillagszemű Asszony
fohászkodtat a MAGYAROK ISTENÉ-hez,
annak erejét növelendő…
Erő támad, sebes forgószél.
Eddigre már nagy a romlás.
Zsíros föld hátán,
szántatlan ugaron nélkülöz a nép.
A gazdából napszámos lett,
de kevés a lapátolni való.
A Fekete Kányák rendje
hatalomra tesz szert
és zsarolja a Kiskanászt,
aki jót akarna, de rosszul.
Zsarolja egy siheder kori barátja is,
aki nagy vagyont harácsolt össze
és villogó ruhában futkározik.
Huszonöt strázsa ügyel rá.
A Kiskanász -vásári hintások sarja-,
igazságos szigort akar,
de az sanyargatássá fajul.
A nép lehurrogja, de nem tágít.
Avítt helyébe
hevenyészett törvényt erőszakol.
Magára haragítja a Hadakat.
A tengereken utat változtatnak a hajók.
A zsinegen táncoltatottak
késve lépnek a szárnyas nyilak
ősi útjára, de lépnek.
Az Árva-gyerek
meg az Ékesen Szóló fia útra kelnek,
piros mellvértű tulok hátán.
A Negyvenkilencedik
lant erejével ront hamis vádakat.
Az erős táltosasszony szelleme megkisérti.
Üzen a Csillagszeműnek, de az tétovázik,
végül cselekszik.
A kertek művelői könnyen
vészelik át a nehéz időket,
mert más módon se pénz, se posztó.
Előrelátó ki kamrát tölt.
Az Előrelátó Banya megálmodja
és megépíti BOLDOGASSZONY nevében
YOTENGRIT Körevetét.
Épülnek föld fölött, föld alatt.
Sehonnani bitang árulók ínségbe,
romlásba döntik a nemzetet.
Csak alantas szolgálatok maradnak,
égbekiáltó árulások.
Lesznek, kik alattomos ellenséggel
fújnak egy követ.
Bevezetik a hét tevét,
hogy az innen köpködhessen lángot-
a bikát nyergelő asszonyra.
Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is.
A Kost Áldozó
két fia tovább marakodik.
A tevék magyar hajcsárai
Manó bőrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
Oltalmazó rejtekhelyről gondoskodik
aki hallgat az Egekből sugallt igékre.
A Holdfényes Asszony köreveteket épített,
alattuk rejtekekkel.
Kertekben sarjad az új élet.
A vándor nép keserüli meg ocsuja garázdaságát.
Ezeken nagyra nő a rájuk rakott szarv.
Szítják, tüzelik őket távoli idegenek,
akik vizeinket szomjazzák, földjeinket éhezik.
Ezek egy része sivatag elől fut,
más részük tenger elől menekül.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul.
A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélő sivatagok tigrise is.
A megszeppent maradék
UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t.
Áldanak Földnek és Égnek
víz- szerrel, tűz-szerrel.
Szívben, gondolatban,
test és lélek mozdulataival,
a Nap és a Hold járásának ösvényén.
A haragosok megbocsátanak egymásnak,
az irigy örül más szerencséjének,
a rátarti nem rázza a rongyot,
a közönyös siet segíteni.
Ekkor a MAGYAROK ISTENE őrül állítja
a zenélő sivatagok tigrisét,
és böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé,
YOTENGRIT, az ŐS-TENGEREK ISTENE nevében.
A JÓ SZOMSZÉDSÁG TÖRVÉNYE győzedelmeskedik.
A táltosok közös gondolattal kérdezték: ’Így van ez megírva – nem lehetne-e másképp?’ A SZELLEM erre ezt felelé: ’Minden jövendölés ókumálás, a múltat meg jelent összekötő vonás folytatásán, a jövő felé. Megírva semmi sincsen, mert minden megváltozatható – ha nem fordultok el ISTENETEK-től és megszívelitek az ősök intelmeit.’
A táltosok megköszönték Lápkumánja táltos szellemének a jövendölést meg útbaigazítást. Ő távozott, a táltos asszony szelleme pedig visszatért testébe. Inni kért. Sokat ivott, és mély álomba merült azon nyomban. A többiek betakarták és strázsálták hajnal hasadtáig. Akkor lemosták róla a maszlagot.
A férfi táltosok térdet, fejet hajtottak előtte, asszony táltos-társa pedig fejére tette kezét és rámondta az igaz nő-barátok áldását:’BOLDOGASSZONY oltalmazzon fehérben, zöldben, feketében!’
Ezek után ki-ki hazaméne és tette a dolgát.”
Idézet: Máté Imre: Yotengrit 2. c. könyvéből, és a régi Yotengrit honlapról.
Kép: S. Morgan alkotása.