A rábaközi “Kormorán Rend”

(E rész első változata Máté Imre: Yotengrit dióhéjban c. írása alapján 2011. október elején készült.)

Nyugat-Magyarországon, elsősorban a Rábaközben, a Szigetközben, a Hanságban, létezett egy zárt közösség, amely a 20. század elejéig őrizte a magyar táltosok hagyományát.

Ennek eredete a messzi jégkorszakban található, a valamikori ős-európai kultúra alapját képezte. Gyökerei nagyon mélyre nyúlnak, az észak-eurázsiai hagyományban erednek, szűkebb eredetét tekintve ural-altáji. Éghajlati, természeti és befogadó jellegű. Ez az eszmerendszer BÜÜN néven (ami kilenc bűvöletet jelent), valaha egységes és teljes világképet őriz. Ennek lényegi vonásait és töredékeit őrizték meg a nyugat-magyarországi táltosok, a táj és a szubkultúra ezt segítő jellegzetességeinek révén. Tehát nem néphagyomány, nem is pogány magyar vallás, hanem egy meghatározott közösség hagyatéka, az Ős-Szellemiség helyi besenyő tudaton átszűrődő töredéke.

Ezt az ősi tudást 9 „könyv” őrzi. Bár a táltosok elsősorban szóban adták tovább, mert a magyar kereszténység első évszázadaiban üldözték őket, különösen az írásbeliséget, a szóbeli hagyományok szerint mégis voltak ezt tartalmazó írások. Valaha táblára rovott, füzérbe kötött művek voltak ezek.

A 9 „könyv” pedig a következő:

1. BIRU-GUR: Első könyv: Összefoglaló jellegű.

Hitvallás, hittételek és magyarázataik.

2. TENGRIT: Teremtésmondák könyve

3. IGA: Jog, törvény

Erkölcsi ajánlások, tiltások, a társadalmi együttélés szabályai.

4. AJA: Szeretet, szerelem, szeretkezés, emberek közötti kapcsolatok

5. KÜSZÖB: születés, halál, és az élet természetes rendje

6. ÁRMÁN: A rossz (Isten ellensége, az ártó erő)

Annak keletkezése, lényege, működése.

7. VAS-ORU: Ünnepek, szertartások könyve

Ez a 7 „szent könyv”, és ezeken kívül még 2 másik megemlítendő rész van:

8. MÁ-GUR: Nemzeti legenda

A Magyarok Istenéről szól

9. OKULÁSOK KÖNYVE:

A BÜÜN bölcseinek mondásait tartalmazza.

Már ebből is látható, ez egy nagyon összetett és eleven rendszer volt, mely töredékeiből rekonstruálható, és megőrzött maradványaiban is impozáns. Van bölcselete (filozófiája), erkölcstana (etikája), valláselmélete (teológiája), jogtudománya és –gyakorlata, orvostudománya és gyógyászati praktikája (ez utóbbit egyáltalán nem jegyezték le, hanem tapasztalati tudásként adták tovább).

Ezt a hagyományrendszert írásos formában Máté Imre tette közzé a Yotengrit 1-4. köteteiben.

A „Yotengrit eszmeiség” bölcseleti alapja egy duális világszemlélet, de annak különleges formája, mely nem ellentétekre épít és alá-fölé rendelő, mint az ó-iráni dualizmuson alapuló vallások, hanem mellérendelő jellegű, és egymást kiegészítő páros hatásokról tanít. Pl. nő, meg férfi együtt EGY ember. A világot mozgató erők eszerint nem egymás ellentétei, hanem együtt teremtő “ikerörvények”. Bár e világnézet a jégkorszak emberének hagyatéka, társadalmi, szociális vetületei ma is érvényesek. Pl. tőke meg munkaerő ebben a rendszerben nem ellentétek, főleg nem ellenségek lennének, hanem együtt alkotják a termelőerőt. Közös ellenségük a parazitizmus, manapság bürokrácia és bankokrácia formájában.

„Ne higgy, hanem kételkedj, győződj meg!” Ezt hirdeti ez a világkép, ezért nem erőltet dogmákat, még dogmatizált istenképet sem. A liturgia itt elsődlegesen hagyományőrzés. E hagyomány értelmében kezdetben volt az Ős-erő. Mindent magába foglat még osztatlanul, de női alapjelleggel. A “szerves” (fejlődőképes, egyre jobbul) teremtés érdekében aztán kettéválik nőstény ill. hím erővé, nő ill. férfi Istenné, és kiveti magából a rosszat. Tehát egy Ős-Istent ismertek, de hangsúlyozottan hirdették az Első Istenből lett páros teremtő Istenséget, és meglehetősen népes égi világot tartottak számon. A magyar vallásnak ugyanis régen nem volt külön szava a „szent”-re, mivel az isten szó (isz-tien) eleve „égi szellem”-et jelent. Van tehát az egy „Öregisten”, abból a teremtő kettős Istenség, és vannak „kisistenek”. Például nemzetünk harcos védője, a „Magyarok Istene.” A rábaközi Tudók kiemelten fontosnak tartották, hogy népünk saját égi Őrzőihez forduljon, így egymást erősítsék. A mi oltalmazóink pedig: Boldogasszonyunk, és a már említett Magyarok Istene.

A Yotengrit eszmeiségben az EGYÉN nem részlete, hanem alkotó része a társadalomnak, a saját meggyőződés jogával. Nincsen kollektív vétség, nincsen kollektív felelősség. Kollektív megváltás sem lehetséges. Ki-ki egyénileg felelős tetteiért és szellemi fejlődéséért. A Föld pedig nem a „siralom völgye” csak azzá teszik – de ez nem szükségszerű. A „Nyirkai jóslat” (a rábaközi táltos hagyaték része) viszontagságos jövő valószínűségét sejteti. Ez azonban jelenbeli megfelelő cselekvéssel megelőzhető, kivédhető, hiszen “megírva semmi nincsen.”

Nagyon fontos tétel, hogy egyik ember sem tulajdona a másiknak, – az államnak sem. A gyerek felőli döntés pedig elsősorban az anyjáé: “akkor fogan és attól akitől akar, ott szül és úgy ahogy akar, senkinek ezekbe beleszólása nincsen. Ez egy alaptanból következik, mely szerint a nőnek különös megbecsülés és tisztelet jár.” (Máté Imre)

A híres táltosasszony, “Peresztegi” Trézsi már az 1900-as évek első felében előrevetítette a nemzet minőségi romlásának tényét, okozatát és okát egyaránt.

A gyakorlati családlélektan nagy szakértője volt, és a Nyirkai Jóslatban említett táltosok egyike.

„A nemzet „ritkulásárul”

(Peresztegi Teréz (Trézsi) táltosasszony nyelvjárásában, de nem fonetikusan, Máté Imre: Yotengrit 4. c. könyvéből.)

„Üdök gyünnek, amikor a fakalányho űzött fehérnép szünö (java), ha oskolázzák, majd nem szapirít. Nem szaporít, mert eszmíli, ha barom az ura. Nem támod óthatatlan áhíttáso annak szaporodásáért minden mást sutba dobnyi. Mer(t) csak külömbér venní eszt magáro, bévülső ösztökílisre. Ha a fehírníp esze nem marad bimbóban, hanem kifeslik teljessiggel, kevesebb kant talál magáho méltónak. Nem szaporít. A vele egy ívású (egykorú) férfiállot meg amúgy is lenek (lefele) csuszik. Játszik mint a gyerek, nem a szoknyán kapkod, mer korcsosul. Így aztán a nép fölö (elitje) alig-alig szaporít.

A níp meg mindig az urakat vigyázzo. Ü se szaporít ölígsígesen, mer majmul, aszt hiszi urinak.

Megritkul a nemzet. Ennek hirire gyünnek mindenfajtu idegenek.

Mindez látás. Rossz látás, de megfordítható. Csak gyerek kő!

Ahho meg kettő köllene. Nagy böcs meg tisztölet a tudományos fehérnípnek, na megasztán férfiember aki asszonya szemerebbenisit eszreveszi, az ü szeme meg asszonya fara rengisin. Ez kék!”

A barbacsi születésű „Jámbor” János eredeti, polgári neve Giczi János. Földműves volt, családos.

„Bogaras volt mindig, de a bolondéria öreg korában ütött ki rajta” – Janka leánya nyilatkozata szerint.

Gyógyítással nem foglalkozott. Aszkéta volt. Olykor meztelenre vetkőzve csalánban hempergett. A rábaközi vándorborbélyok szerzetéhez tartozhatott, akik a „tökösök”, a manicheisták maradványai voltak. Valószínűleg innen ered aszketikus hajlama, amely egyébként a BÜÜN hagyományrendszerétől idegen.

„Jámbor” János a 20. század elején volt aktív. Megjósolta Trianont, és leírta mindazt, amit a mózsiásokról és a BÜÜN vallásról tudott. Többfelé „kilincselt” írásaival, hogy fölhívja a figyelmet a közelgő veszélyre – Magyarország szétdaraboltatására (följegyzései ennek elkerülésére megoldási javaslatokat is tartalmaztak). Mindenhonnan kidobták kéziratával együtt.

Voltak azonban néhányan, akik odafigyeltek szavaira. Többek között a maglócai Dombos János Imre. Tőlük, meg kéziratmaradványokból tudjuk, hogy mit hirdetett, miről miként vélekedett „Jámbor” János, bár az általa leírtaknak nagy része így is veszendőbe ment.

Rábapatonán élt és gazdálkodott, ebben a besenyő tudatú faluban. Sokban ellentéte az önsanyargató Jámbor Jánosnak. Három felesége halt meg, az utolsót 1935-ben veszítette el. Szerette a jó bort, a nőket, akiket a tan kívánalmainak megfelelően tisztelt. Ezért bizalommal fordultak hozzá női bajokkal is. Jól ismerte a BÜÜN vallás hagyatékát is, de elsősorban gyógyító táltos volt – a nép ezért nevezhette „tudós”-nak. Noha gyógynövényeket is alkalmazott, inkább szellemgyógyásznak tekinthető. Embert és állatot egyaránt gyógyított és korát messze megelőzve az állatlélektanban is járatos volt. Dédunokája, Molnár-Nagy Béla Zoltán említi, hogy hatni tudott állatokra, köztudomás szerint telepatikusan is.

Ami a rábaközi táltosok szellemi hagyományát illeti, Nagy Ferenc a „szerzeten” belül gondos oktató volt, kiváló mester, kifelé viszont zárkózott. Családja megerősítette, hogy még Timaffy Lászlónak sem volt hajlandó „átadni a tudást”. Pedig Timaffyt, ezt a kiváló, emberszerető tudóst ő is szerette és nagyra becsülte. Meglehet, attól tartott, hogy a „szocializmusban” sokat sanyargatott Timaffytól a „futtatott” kutatók „elorozzák, és hullává boncolják a tudományt” (utóbbi kifejezést gyakran használta). Családja ápolja a nagy gyógyító táltos emlékét. Örökölték tőle a nemes hajlamot is, hogy ápolni kell a nemzet szellemi és anyagi értékeit. A rábapatonai „Diófa” vendéglőből ezért indult és indul ki oly sok kezdeményezés e téren.

Ha „Jámbor” (Giczi) Jánost a BÜÜN vallás misztikus teológusának tekintjük, „Tudós” Nagy Ferencet gyógyító táltosnak, akkor az acsalagi Bendes Józsefet a Rend történészének, jogászának nevezhetjük.

Nagy titka a “Nyirkai jóslat” volt. A „jellel”, a kasza-üllővel együtt azt is átadta Máté Imre Bácsának, a 49.-nek – „nagy táltosok írnokának”.

Bendes József fölismerte, hogy „veszőben a hagyomány”. Azt is fölismerte, hogy a rábaközi tudók szellemi hagyatéka – mint szellemi erő – zárt kultúrában akkor sem hatna, ha a helyi Tudók, tanítványok és követők létszáma megnőne. Ezt az időtlen érvényű eszmeiséget tehát a nagy nyilvánosság elé kell vinni: „az igazság és értelmes lelkiség áhítói elé köll mennünk, hogy ne keresgéljenek tűt szalmakazalban”, és ő ezt az új utat előkészítette.

Hirdette, hogy a Rend – miután tanait sokan megismerhetik – újra- és újjáalakulhat.

Máté Imre felesége, mindenben jó társa és gyermekeinek édesanyja, maga is látomásos, tehetséges művész volt. A forradalom után, 1956-ban, elhagyták Magyarországot, mert börtön fenyegette őket.

A Budapesti Képzőművészeti Főiskolán megkezdett tanulmányait a Müncheni Képzőművészeti Akadémián folytatta. Volt két kisebb kiállítása is, de aztán időlegesen, a gyermekek nevelése miatt, feladta művészi ambícióit, mert fontosabb volt számára a családja.

Amikor újra kilépett munkáival a nagyvilág elé, első jelentős sikereit Franciaországban aratta, majd számos kiállításon kápráztatta el képeivel a közönséget Németországban, Ausztriában, Hollandiában és az USA-ban is.

Negyvenöt évig nem járt Magyarországon, 2001 után azonban a magyar táj, a magyar benyomások ismét előtérbe kerültek festészetében. Európaivá gazdagodott művészetével tért vissza hazánkba, ahonnan mint nemzedékének egyik legtehetségesebbje távozott azon a véres őszön.

Kritikusai – németek, franciák, katalánok, magyarok – egyaránt gyakran megállapítják, hogy Darázs Mária festészete: költészet színekkel. A színek és formák lírikusa. A témájának megfelelően választott olajat, akvarellt, szépiát, szenet, tust, vagy fogta a vakolókanalat az igazi nedves freskó kedvéért, melynek szintén művésze volt. Képei megjelenítései a valódi Szépnek. Mint mondta, színekkel, vonalakkal el tud játszadozni minden gyerek, sőt egy majom is, de az magában nem művészet. Ahhoz, hogy valaki művész legyen, szüksége van látomásokra, elhivatottságra, szakmai tudásra és esztétikai ítélőképességre – vallotta. Ő mindezzel rendelkezett.

Csornai kiállításán hangzottak el a többi között ezek a szavak: „Darázs Mária visszahozta ajándékul üzeneteit, azokat a finom csenddel, bölcs színekkel komponált festményeket, akvarelleket, amelyekről mosollyal és könnyel keretezett sorsok, életek, tájak tekintenek ránk.”

Dombos János Imre („Pocos” Dombos):

“Ne járva közelítsd ISTENT, mert nem leled sehol. Nézöl jobbra, nézöl balra, előre, hátra, magad elé, magad mögé, alád, föléd. Nem leled, és azt mondod nincs is!

Nézz magadba, kövesd ŐT bensődben, kövesd érzelmeiddel, kövesd tekinteteddel, eszeddel.

Járd az UTAT saját belső végtelenségeid terein. Az ÚT végén megtalálod ŐT, s ha megtaláltad, te sem vagy többé, Ő sincs többé, mert elérvén, egy leendsz VELE.”

*

A vitnyédi „ördöngös javas” (valószínűleg Tana János) :

„Adj szállást a hajléktalannak, oltalmazd az oltalmad alá futót, fogadd be és tágíts helyet a jöttnek! Hagyd élni melletted szokása szerint, amíg nem vét a jó szomszédság törvénye ellen.

Mikor vét?

Ha meglop, becsap,

ha lompos és portája férgek tanyájává válik,

ha lármás,

ha szóvá teszi a te szokásaidat, hitedet, nyelvedet,

ha azt várja el, te tanuld meg az ő nyelvét,

ha nevet ád saját szája íze szerint a helynek, ahová befogadtatott.

Ha ugarra telepítetted és ott falu alapít, azt nevezheti tetszése szerint, de ha a te faludat kereszteli át, vesd ki ebrúdon! Mert így nem befogadott, hanem károdra honfoglaló.”

*

„Jámbor” (Giczi) János:

„Jót akarni rosszul – károsabb, mint rosszat akarni.”

„Isten nevében csak kérni lehet, parancsolni nem, mert Isten senkit sem fogadott meg hajdúnak.”

„Ha Istennek nem tetsző volna, hogy az ember fejében szerelem motoszkál, szívét vágy tüzeli, akkor a szaporodást másként rendezte volna. Például terelhette volna a dolgok folyását úgy, hogy az ember fülét a földbe dugványozza, mint a muskátlit, és úgy szaporodik.

De az Istenség a váltakozás, a javulás érdekében kettévált nőstényre meg hímre, kirekesztvén magából a rosszat, mely nemtelen.

A nemiség Isten jelenléte minden élőlényben.”

*

„Peresztegi” Trézsi:

„A magyar föld azé lesz, aki beszaporoggya!”

„Minden barom hímje kódorgó, mint a kandúrmacska. Ösztöne, hogy szaporítson, amennyit lehet. A páros fajták, mint az ember is, kirúgnak a hámból emiatt. (…)

Az asszonyszemély pedig, ha már elhányta szirmait, ne bugyolálkodjék, jajistenemezzék, hanem örüljön, hogy immáron vígan virgonckodhat.

Szóval, nem alábbhagyni a szerelemmel, hanem cifrázni, akkor észre sem veszi a korváltást.

*

(„Tudós”) Nagy Ferenc:

„Erős család – erős nemzetség, erős nemzetség – erős had, erős had – erős nemzet.

A család pedig akkor erős, ha nem erőszak tarja össze, hanem egyetértés.”

„Ahol a nőket kizárják a döntésből és cselekvésből, a köz megfosztatik a cselekvések felétől, az értelem kétharmadától és a sejtések háromnegyedétől.”

„A népek, nemzetek akkor süllyednek mélyre, amikor azt hiszik, hogy mindenek fölött vannak.”