A 2019. 03.23-i Tavaszi Boldogasszony napról és ünnepről

Képek a 2019. 03.23-i Tavaszi Boldogasszony napról és ünnepről

 

Ezúttal gyönyörű természeti környezetben, az ünnep jellegéhez illő vizes élőhelyen tartottuk Tavaszi Boldogasszony ünnepünket március 23-án. A helyszín a gemenci erdő természetvédelmi területének szélén, a Sió-zsilip árvízkapunál volt.

Gaál László, a Clark Ádám Flottilla vezetője, mint egyik házigazda, bemutatta Gemenc természeti szépségeit, növény- és állatvilágát, egy kiállítás és egy rövid séta keretében.

Mi minden rejtőzik egy vízparti bázison? Csónakok, evezők… is. Meg olyasmi esetleg, amit nem is gondolnánk. Festmények például. Ilyenek, mint ez itt.

Aki a zsilipen túl sétált, ilyen szépségeket láthatott, nem csak képeken, hanem a valóságban is.

Igen, ő is ott volt!

Lehetett és érdemes is volt egy sétát tenni.

De a program is érdekes volt.

Szabó László: A víz természete és a Természetben címmel tartott előadást.

Díszvendégünk, Batbayar Zeneemyadar úr, Mongólia magyarországi nagykövete előadásának címében föltette a kérdést: Mi a fontos a nomád embernek?

A választ előadásában kaphattuk meg.

Dr Deli Balogh Ildikó szülész-nőgyógyász többek között a születés csodájáról szólt, az ünnephez és a vízhez kapcsolódóan.

Dibáczi Enikő a Boldogasszony tiszteletről és a Boldogasszony ünnepekről beszélt, a rábaközi Tudók hagyományrendszere alapján.

Volt finom bográcsos ebéd is, amiből jutott mindenkinek.

Napközben az előadások szünetében lehetőség volt íjászkodásra Strohmayer Péter vezetésével, amit a gyerekek és a mongol vendégek különösen élveztek.

Végül napnyugtakor szertartás következett a Tavaszi Boldogasszony ünnep tiszteletére, Szabó László és Dibáczi Enikő vezetésével.
A szer után lehetőség volt még beszélgetni, elmélkedni, enni-inni, vigadni az ottmaradóknak.

(Képen: Gyülekezés a szertartáshoz.)

Bár a program szombaton délelőtt kezdődött, a szervezés és az előkészületi munkák már jóval előbb folytak, és a rendezvény végeztével is voltak utómunkálatok. Nem kis munka van abban, hogy ez a program így létrejöhetett.

Köszönet Szabó Lászlónak, Strohmayer Péternek, Gaál Lászlónak és családjának, valamint több lelkes helyi segítőnek.

Köszönet az előadóknak: Batbayar Zeneemyadar úrnak Mongólia magyarországi nagykövetének, Deli Balogh Ildikónak és Szabó Lászlónak.

Köszönet a magyar és mongol vendégeknek és résztvevőknek, akik az előadásokon és a szertartáson jelen voltak.

Köszönet a fényképekért Dibáczi Pál, Kertész Ildikó, Nyiratiné Prédli Lilla Ilona, Nyirati Zoltán.

 

Dibáczi Enikő